A Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában szoros első negyed után eredményes kinti dobásaiknak köszönhetően megléptek a görögök, a szünetben 11 ponttal vezettek az athéniak. A második félidőt jobban kezdtük, Perl, Gray és Patton jó játékának hála szűken nyertük a harmadik játékrészt, majd a hajrája maradt a döntés, de a görögök meg tudták őrizni 6 pontos előnyüket. Perl Zoltán 18 ponttal lett a mezőny legjobbja, egyben átlépte a BL-ben az ezerpontos határt, ez pedig eddig csak hat játékosnak sikerült.
Az 1. negyed kezdőötösében ott volt már Perl Zoltán, mellett Váradi, Whelan, Gray és Patton is jelen volt a feldobásnál. Joseph szerezte a vonalról az első pontot, erre Gray válaszolt közelről, 2-1. Bartley duplája után Gray is 2 pontot szerzett, majd Nolley és Váradi triplái estek a helyükre, 7-6. A játékrész derekán Williams közelről, majd Zozó ziccerből volt eredményes, 9-8. Nolley és Patton pontjau iután 10-10 állt az eredményjelzőn. Nolley a vonalról növelte a görög pontokat, Zozó legendás középtávolija újra egált jelentett. de Joseph és Lekavicius kosarai után 13-16-ra vezettek. Az utolsó másodpercekben Trammell egy közelivel iratkozott fel a táblára, 17-18.
A 2. negyed elején rosszul játszottunk, a mezőny legmagasabb játékosa, Tsalmpouri triplája után, 17-23-nál Konakov mester kért időt. Egyelőre hiába, Katsivelis folytatta a jó görög sorozatot, majd Zozó a vonalról, Gray pedig közelről szépített, 21-25. Sajnos ezután egy újabb görög dupla következett, majd Tsalmpouri újabb hármassal vétette észre magát, 21-30. Konakov mester második időkérése után Whelan kintije és Brown zsákolása volt műsoron, 24-32. A félidő hajrájában Gray hármasa után a görög csapat vezetőedzője tartott eligazítást, 27-35. Az utolsó percben újabb triplát szórtak a vendégek, 27-38-as görög vezetésnél vonultunk az öltözőbe.
A 3. negyedet jobban indítottuk, Zozó egy sikeres betörés után zsákolt, majd Patton is berántotta, 31-38. Sajnos a folytatásban Joseph zsákolásai és Bartley kosara után megint nekünk kellett megállítani az órát, 31-44. Beni hármasa nagyon kellett, Gray pedig harcos duplát szerzett, 36-44. A védekezésünk is felkeményedett, Zozó pedig mesteri kettessel szépített, 38-44. Joseph és Patton kosaraival 40-46-ra módosult az állás. A játékrész közepén Williams és Gray rámolt be egy-egy labdát, 44-48-nál kértek időt a görögök. A negyed hajrájában Nolley és Rosic is eredményes volt, 48-54.
A 4. negyedben Beni hármasa vitte tovább a jó hangulatot, de Brown is betalált, erre Keller Áki reagált, 53-56. Bognár Kristóf a lehető legjobbkor szerzett kosarat, Beni pedig a vonalról talált be, 57-58. Görög kosarak után Trammell 3 pontot szerzett a vonalról, 60-63. Joseph könnyű kosara után Zozó hármasa is célba ért, 63-65. Bartley kintije után Trammell felelt azonnal, 66-68. A vége előtt 3 perccel Bartley a vonalról, majd már az abszolút hajrá pillanataiban szinte minden labdánk kiszédült, 66-70. Az utolsó percben sajnos már nem maradt esélyünk, hiába kért időt Konakov mester, 66-72 lett a vége.





