Csak a különbség volt kérdéses: Falco – Fót 94-75

2026-09-26

G

Az idénynyitó bajnoki meccsünkön szinte már az első negyedben eldöntöttük a mérkőzést, 10 perc után 19, a félidőben pedig 23 pont volt a különbség. A harmadik negyedben nem nőtt a különbség, a záró 10 percben pedig a fótiak voltak eredményesebbek. Összességében magabiztos győzelmet arattunk, de lesz ez még sokkal jobb is, a mezőny legjobbja a 25 pontos Perl Zoltán lett.

Az 1. negyedet Beni közelijével kezdtük, majd Tanoh Dez Andris helyezett el egy triplát, majd Ellis szerezte az újonc első pontjait, 5-2. Jól kezdtünk Whelan egymás után 2 büntetőt is értékesített, majd Tanoh Dez zsákolt, 10-2. Beni közelije után vendég időkérés következett, 12-2. Kinney szépítése után Patton állt a vonalra, 14-4. A játékrész derekán Gray és Kinney labdái értek célba, 16-6. Juhos és újra Gray következett, majd az egykori Falco-nevelésű játékos, Dancsecs talált be kintről, 18-10. Perl Zoli első pontjait a vonalról szerezte, aztán közelről is betett egy lecsorgó labdát, 22-10. A csereként beszálló Bognár Kristóf a 9. percben iratkozott fel a kosárszerzők közé, erre Armaghani felelt a vonalról, 24-11. Mitchell büntetői után Zozó és Kristóf kintről is bevette a fótiak gyűrűjét, 32-13.

A 2. negyedben Keller Áki is betalált, Mitchell reagált, 36-19. Perl Zoli újabb hármasa már 20 pontos különbséget jelentett. Újabb fóti labdaeladás után Beni fejezte be az akciót, 41-22-nél időt kértek a fótiak. Kinney szépítő kosara után Gray egy labdát sem süllyesztett el a vonalról, Ellis viszont újra pontosan célzott, 41-26. Beni hármasa nyugtatóan hatott a negyed közepén, majd Gray közelről már nem hibázott, a következő támadásból pedig Patton zsákolt egy hatalmasat, 48-26. Dancsecs büntetői és Tanoh Dez kintije egyaránt 3-3 pontot értek, 51-29. Tanoh Dez, illetve Coulibaly szerezte az első félidő utolsó kosarait, 56-33-nál vonultak öltözőbe a csapatok.

A 3. negyed Zozó és Whelan kosaraival növeltük a differenciát, Juhos pedig a vonalról szépített, 60-35. Juhos és Gray kosarai után 63-39 állt az eredményjelzőn. Armaghani eredményes távolijára Zozó a vonalról felelt, majd Whelan kintije is célba ért, 68-42. Miitchell közelije után Milos Konakov tartott eligazítást. Jól tette, Patton ás Perl kosarai következtek, majd Juhos szépített, 72-46. A játékrész végén nem igazán összpontosítottunk, maradt a félidőben is feljegyzett 23 pontos különbség, 75-52.

A 4. negyedet Trammel duplájával kezdtük, Armaghani reagált, 77-54. Dancsecs és MItchell kosarai után Bognár zsákolt, 79-59-nél a fótiak kértek időt. Ellis szépítő közeli kosara után 20 ponton belülre zárkóztak, de csak pár másodpercig, mert Zozó triplája pontos volt, majd Dancsecs és Juhos is betalált, 82-66. Zozó és Beni kosarai után helyreállt a rend, 87-66. Rosic és Juhos kosarai után 90-68-ra vezettünk. Kinney nagyon távoli hármasa után Zozó újabb közelije esett be, 92-71. Az utolsó percben Gray szerezte utolsó pontjainkat, Emelieze szépített még rajta, 94-75.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - PHOENIX Fóti Tigrisek 94-75 (32-13, 24-20, 19-19, 19-23)
Alapszakasz, 1. forduló.
Szombathely, Arena Savaria.
Játékvezetők: Cziffra Csaba Zsolt, Jankovics Viktor Zsolt, Horváth Csongor Béla (Dernei Gábor).

Falco: Váradi 14/6, Tanoh Dez 11/6, Whelan 8/3, Gray 9, Patton 8. Csere: Verasztó -, Herger -, Keller 2, Bognár 9/3, Trammell 2, Rosic 6/6, Perl 25/9.

Fót: Kinney 9/3, Kazy 2, Dancsecs 12/9, Ellis 11, Juhos 17. Csere: Emelieze 2, Mitchell 8, Coulibaly 6, Kékesi -, Armaghani 8/3.

Csak a különbség volt kérdéses: Falco – Fót 94-75

HIVATALOSAN IS MEGNYITOTTUK A BRENDON GYEREK SARKOT!

A mai mérkőzésen „megnyit” a Brendon Gyerek Sarok – elhoztuk a legfontosabb szabályokat.

JÓ LESZ ÚJRA TÉTMECCSEN PÁLYÁRA LÉPNI! – KEZDŐDIK A SZEZON!

HOLNAP KEZDŐDIK A BAJNOKSÁG – 3 ÉRDEKESSÉG AZ 1. FORDULÓS ELLENFELÜNKRŐL!

Változnak a kosárlabda szabályai – ezekre kell figyelni a 2026/27-es idénytől

ELINDULT AZ ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉS AZ ANTWERP GIANTS ELLENI, IDEGENBELI MÉRKŐZÉSÜNKRE!

ELINDULT A 2026/27-ES BAJNOKI SZEZON 1. BAJNOKIJÁNAK ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉSE!

A CÉL UGYANAZ MARADT, ÖRÖMÖT ADNI A SZURKOLÓKNAK A PÁLYÁN ÉS AZONKÍVÜL IS!

HETI MENET 09.21-27.

A HAZAI BL-RAJTON (10.20.) FINN CSAPATTAL FOGUNK JÁTSZANI

Ez a meccs is megmutatta, jó úton járunk!

Ma kiderül, ki érkezik csapatunk csoportjába!

DOLGOZOK, MINDENT MEGTESZEK A FEJLŐDÉSÉRT!

ÉRDEKESSÉGEK A HOLNAPI MÉRKŐZÉSÜNK ELLENFELÉRŐL!

Benéznél a kulisszák mögé?

NÉZD VISSZA A SZERDAI MÉRKŐZÉSÜNK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJÁT!

Brendon jóvoltából hamarosan gyereksarok várja a legkisebb sárga-fekete szurkolókat!

NÉHÁNY ELEMBEN ELŐRE LÉPTÜNK – OLVASD EL MILOS KONAKOV BC SLOVAN ELLENI ÖSSZECSAPÁSUNK ÉRTÉKELÉSÉT!

SZOMBATON NÉZŐK ELŐTT ÉR VÉGET A FELKÉSZÜLÉSI IDŐSZAKUNK!