ÉRTÉKELÉSEK A MAGYAR KUPA DÖNTŐ UTÁN

2026-02-23

G

Tyler Peterson: Olyan helyzetbe hoztuk magunkat, hogy megnyerhessük a mérkőzést, de elkövettünk néhány hibát a hárompontosvonal és a szigorított terület környékén. Bónuszban voltunk öt perccel a vége előtt, vezettünk, voltak faultok, amiket beüthettünk… Miénk lehetett volna ez a döntő, de nem éltünk a lehetőséggel. Nagyon jó társaságba kerültem a Falcónál, igyekeztem a játékomat a csapat támadásaihoz igazítani, de még sokat kell tanulnom, hiszen összesen három közös edzésen vagyunk túl.

Vedran Bosnic: Végig hittünk a győzelemben, nagyszerű csapat volt az ellenfelünk. Sajnos az első félidőben két játékost is elvesztettünk faultproblémák miatt, ami lerövidítette a rotációnkat. Próbáltuk erre megtalálni a megoldást. Elismerésem a Falcónak is, keményen küzdött. Azt gondolom, az ilyen színvonalú események elősegítik, hogy a fiatalok beleszeressenek a kosárlabdába. Nagyon boldog vagyok a győzelem miatt, különösen egy ilyen, sérülésekkel teli évadban, úgy érzem, megérdemeltük!

Milos Konakov: Kemény, szoros meccs volt minden tekintetben. Felülmúltuk ellenfelünket a lepattanózásban, sok pontot szereztünk második esélyből, viszont amikor nyomást helyezett ránk a Szolnok, néhány labdát elveszítettünk, ebből több kosarat is szerzett. Ebben a tekintetben egálra jövünk ki, ami miatt azonban elveszítettük a mérkőzést, az a büntetőzés. Negyven százalékkal dobtunk a vonalról, olyan helyzetekben is, amikor éppen elkaptuk a ritmust. Ez csak egy meccs volt, elismerésem az Olajnak. Folytatjuk tovább!