Győztünk és kupadöntőt játszhatunk: Falco – Kecskemét 82-68

A Zsíros Tibor Férfi Kosárlabda Magyar Kupa elődöntőjét jól kezdtük, de a második negyedben visszajött a meccsbe a KTE. A harmadik negyedet szorosan nyertük meg, az utolsó 10 percben pedig megszórtuk őket és megérdemelten jutottunk a kupadöntőbe.

Az 1. negyedet Karahodzic nyitotta zsákolással, Tiby triplával felelt, 3-2. Karahodzic közelivel folytatta, de erre is hármassal válaszoltunk, Kovácss B. volt a soros, 6-4. A kecskeméti center a vonalról is betalált, majd Townes közelről juttatta vezetéshez a KTE csapatát, 6-8. Keller Ákos a vonalról egalizált, majd Brown triplával és egy labdaszerzés után közelivel is megterhelte a kecskeméti gyűrűt, 13-8, azonnal jött a KTE időkérése. A játékrész derekán Dramicanin távolról, majd Pot közelről talált be, 15-11. Amikor Zozó is beszállt, Tiby a vonalról szerzett pontokat, 17-13. Miközben zúgott a ,,gyerünk nagy Falco!”, Cowels váltotta Brownt, Tiby pedig a vonalról büntetett, 19-14. Ezután Zozó is és Cowels is beköszönt, 24-14. Az utolsó percben Cowels és Krivacsevics, illetve Dramicanin és Glubucar a vonalról volt eredményes, 29-20-as magabiztos vezetésünket mutatta az eredményjelző.

A 2. negyed Globucar palánkos triplájával és Townes ziccerével kezdődött, 29-25-nél Konakov mester kért időt. Kiss D. kosarát Keller 2 pontja követte, 31-27. Türelmesen kidolgozott akció végén Tiby tripla következett, erre Townes felelt, 34-29. Zozó duplája már a játákrész közepén esett be, majd Kiss D. pöcizett be egy labdát, sőt Townes is szerzett egy újabb duplát. 36-33. Ezt követően Brown triplájának örülhettünk, amit egy Karahodzic-dupla követett, 39-35. Ivkovic palánkos hármasa után megint megállíttatta az órát Milkos Konakov, 39-38. A félidő hajrájában a sokadik eladott labdánkat jegyezhettük fel, Karahodzic a vonalról büntetett, átvették a vezetést, 39-40. Zozó szerezte vissza azonnal az előnyt, majd az utolsó percben Tiby a vonalról növelte pontjainkat, 43-40.

A 3. negyedben Pot kosarával indítottunk, majd Tiby újabb hármast szórt, Zozó pedig közelről volt eredményes, 50-40-re léptünk el, időt kértek. Dramicanin hármasa után Zozó újabb kettessel jelentkezett, Townes válaszolt, 52-45. A játékrész derekán kosárváltás: Keller és Wittmann következett, 54-48. Kucsera triplájával jöttek még közelebb, majd Brown zsákolt, 56-51. Tiby a vonalról, Townes középtávolról volt eredményes, Cowels pedig távolról szórt be egy labdát, 61-53. Az utolsó perc Karahodzic-duplát hozott, 61-55.

A 4. negyed Pot ziccerével startolt, erre Townes 2+1 ponttal reagált, 63-58. Brown percei következtek: palánkos tripla és közeli, 68-60-at mutatott az eredményjelző, amikor már csak 5 perc volt hátra. Karahodzic 2 pontját Keller és Tiby duplája követte, 72-62. Megnyugtató előnyünknél újra a KTE kért időt. Globucar triplájával araszoltak közelebb, Zozó pedig közelről felelt, 74-65. A dudaszó előtt 3 perccel megint Globucar dobott kosarat, de Brown triplával forrázta le a kecskemétieket, aztán Tiby is betalált, 79-67. Eldőlt a meccs, ekkor a kecskeméti fiatalok kaptak már lehetőséget, majd nálunk is jöttek az ifjak, 82-67. Az utolsó percben már szinte semmi lényeges nem történt, 82-68-ra diadalmaskodtunk és bejutottunk a vasárnapi kupadöntőbe.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 82-68 (29-20, 14-20, 18-15, 21-13)

Magyar Kupa, elődöntő
Budapest, Tüskecsarnok
Játékvezetők: dr. Mészáros Balázs, Tőzsér Dénes Kelemen, Makrai Márton (Balogh László György)

Szombathely: Pot 6, Kovács 3/3, Brown 21/15, Tiby 21/9, Keller 8. Csere: Perl 12, Krivacevic 3, Cowels 8/6, Barac -, Sövegjártó -, Horváth -, Takács -,

Kecskemét: Townes 17, Ivkovic 3/3, Klobucar 11/6, Dramicsanin 10/6, Karahodzsics 16. Csere: Wittmann 3/3, Kiss D. 4, Kucsera 3/3, Fazekas -, Tóth 1, Tóth -.

Teljesen megérdemelt győzelmet arattunk, vasárnap a Sopronnal mérkőzünk meg a Magyar Kupáért! Szép volt, fiúk!

Fotó: Girgász Péter