SOK GYEREKNEK, CSALÁDNAK SEGÍTETT A FALCO-CSALÁD

Sikeres volt a Karitásszal közös gyűjtésünk.

Évről-évre a karácsony előtti utolsó hazai mérkőzésünkön egy nemes cél érdekében gyűjtést szerveztünk, ahol szurkolóink mindig egységesen léptek fel. Hol nehéz sorsú gyerekeknek, családoknak, hol szervezeteknek gyűjtöttünk, és ez idén sem volt másképp.

A tavalyi sikeres együttműködés után idén is a szombathelyi Karitásznak gyűjtöttünk. Idei BL-zárónkon szurkolóink mellett, játékosaink, és a vezetőség is több csomagot állított össze. Sőt a csomagok összepakolásában, elszállításában két játékosunk Verasztó Péter és Matt Tiby is segített a szombathelyi Karitász képviselőinek.

A csomagok átadása közben természetesen szó esett a csapat idei szerepléséről. A jó hangulatú beszélgetést pedig nem lehetett mással zárni, mint: BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!

Galéria IDE KATTINTVA érhető el.

Hajrá Falco!