Hosszabbítás után: Falco – Rasta Vechta 90-92

2024-09-13

G

A XV. Horváth Zoltán Emléktorna első napjának második mérkőzése nagyon izgalmasan alakult, szinte végig fej-fej mellett haladtak a csapatok, a hosszabbítás viszont nem nekünk jött ki jól.

Az 1.negyed triplaesővel indult: Aminu, Váradi, Ferner és Popvic is betalált, 6-6. Ezután Grünloh és Pongó duplái következtek, 8-8. Váradi újabb triplával folytatta, majd Popvic duplája is beszállt, 13-8. Aztán a csereként beszálló Perl Zoli sem hibázott kintről, Popovic pedig 2+1-gyel folytatta, 19-11. Egyre jobban nyílt az olló, Tiby és Keller is a vonalról talált be, 23-13. A játékrész végén felzárkóztak a németek, Keller a vonalról növelte pontjaink számát, 25-19.

A 2.negyedet jobban kezdték a vendégek, alig 3 perc után 27-26 állt az eredményjelzőn, Konakov mester időt is kért. Jót tett a játékmegszakítás, a játékrész derekán Popovic és Perl pontjaival 33-26-ra vezettünk. Hiába, mert megint fordult a kocka: Ferner, Grünloh és Sherfield kosaraival átvették a vezetést, 33-36-nál újabb sárga-fekete időkérés következett. A félidő hajrájában, a 18.perctől Horváth Zoli tiszteletére állva tapsolt a közönség, és megérkezett Bognár első kosara is, 41-42-nél időt kértek a németek. A végén még Gardner hármasa is belefért, 41-45.

A 3.negyedet Beni triplájával kezdtük, majd Zozó is rátett egyet, ezzel újra mi vezettünk, 47-45. Clark volt soron, majd Popovic adott egy kiváló asszisztot Zozónak, az öltözőben maradt a Rasta Vechta, 51-45-nél időt kértek a németek. Váradi, Tiby, illetve Ferner pontjai után 57-52-re vezettünk. A játékrész közepén Beni már a negyedik hármasát szórta be, Gardner szépített, 62-54. A játékrész hajrája Váradi Beniről szólt, egy tripla után a ziccert is bedobta, 69-60.

A 4.negyedet is Beni hármasa indította, de a németek is szorosan tapadtak, 72-68. A játékrész derekán újra Beni volt eredményes, már 26 pontnál járt, 76-73. Sajnos azonban a németek irányítója, Robinson kiválóan osztogatott és maga is vállalt a kosarakból, 76-79-nél szombathelyi időkérés következett. Keller hálálta meg a bizalmat, majd Zozó kosara után újra mi vezettünk, 80-79. A meccs hajrája nagyon izgalmasan alakult, Az utolsó másodpercben Tiby 3 büntetőt dobhatott, 2 sikeresen célba ért, jöhetett a hosszabbítás, 84-84.

A ráadásban Perl, majd Pongó talált be, de Gardner sem hibázott, 88-89. Az utolsó percben hiába akartunk nagyon, nem sikerült a fordítás, 90-92-re győztek a németek.

Szombaton 16 órától az OSE Lions ellen játszunk a 3.helyért, a 18.30-as döntőben Hapoel Holon – Rasta Vechta meccs következik.

APTIV SULIPROGRAM – A Szombathelyi Reguly Antal Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola csapata látogatott el egy edzésünkre.

ELKÉSZÜLT A HONVÉD ELLENI NEGYEDDÖNTŐS PÁRHARCUNK SORSOLÁSA!

HETI MENET 04.13-19.

Jó látni, hogy itt tart a klub! – Kálmán László a Sólyom Hangja vendége volt

HÉTFŐN 08:00 ÓRAKOR INDUL AZ ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉS!

10+1 TÉVHIT AZ AUTIZMUSSAL KAPCSOLATBAN – FOLYTATÓDIK A KÉK HÓNAP AKCIÓNK!

Végletekig kiélezett meccsen: Falco – Szolnoki Olaj 74-77

JÓ MECCSET AKARUNK JÁTSZANI A SZOLNOK ELLEN!

ÉRDEKESSÉGEK A HOLNAPI 04.11., SZOLNOK ELLENI ALAPSZAKASZ MÉRKŐZÉSÜNK ELŐTT!

SZAVAZZ CSAPATUNK 9-ESÉRE! PERL ZOLTÁN LEHET A HÉT JÁTÉKOSA!

VOLTAK HIBÁINK, DE EGY NAGYON JÓ CSAPAT ELLEN JÁTSZHATTUNK! – NÉZD MEG A BILBAO ELLENI VISSZAVÁGÓNK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJÁT!

TEGNAPI MÉRKŐZÉSÜNK 90 MÁSODPERCBEN!

Óriásit küzdöttünk, le a kalappal a csapat előtt: Surne Bilbao Basket – Falco 95-88

TYLER PETERSON-T KÉRDEZTÜK A BILBAO ELLENI VISSZAVÁGÓ ELŐTT

A HELYSZÍNEN (BILBAO ARÉNA) NÉZNÉD A BILBAO ELLENI FIBA EUROPE CUP ELŐDÖNTÖNKET? – JEGYVÁSÁRLÁSI INFORMÁCIÓK!

ELINDULT A SZOLNOK ELLENI ALAPSZAKASZ MÉRKŐZÉSÜNK ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉSE!

NÉZD ÉLŐBEN A BILBAO ELLENI VISSZAVÁGÓNKAT!

ÉRDEKESSÉGEK A HOLNAPI ÖSSZECSAPÁSUNK ELŐTT!

HETI MENET 04.06-12.

HATALMASAT KÜZDÖTTÜNK – ÉRTÉKELÉSEK A ZTE MECCS UTÁN (VIDEÓVAL FRISSÍTVE)