Jobban akarták a hazaiak a győzelmet: Alba Fehérvár – Falco 97-91

Az alapszakasz utolsó fordulójának tét nélküli meccsén nagyon hullámzó teljesítményt nyújtottunk és nem érdemeltünk győzelmet.

Az 1. negyedet Ford ziccerre nyitotta, Brown triplával, Keller duplával válaszolt, 2-5. Hazai büntetőzés következett, majd Keller-show. Előbb blokkolt, majd a vonalról is eredményes volt rutinos centerünk, 4-7. Tiby beerőszakolt duplája után előbb egalizáltak, majd a játékrész derekán már a vezetést is átvették a hazaiak, 11-9. Ezután a két vezér, Perl és Vojvoda is pályára lépett, Zozó pedig elkezdte termelni a pontokat. 12-17. A negyed hajrájában Vojvoda a vonalról, Decausey és Zozó ziccerből, Diong közelről, Sövegjártó pedig távolról volt eredményes, 18-24.

A 2. negyed elején még Barac pontjainak örülhettünk, aztán Pongó és Vojvoda triplája után Konakov mester állíttatta meg az órát, 24-26. Nem állt el a triplaeső, Cowels után Vojvoda újra betalált, Barac pedig zsákolt, 27-32. Miután Pongó elsőként érte el a kétszámjegyű pontmennyiséget, majd Cowels közelről volt eredményes, 30-34. A negyed közepén Vojvoda használta ki, hogy sportszerűtlent fújtak ránk, 34-34. Nem ment nekünk a játék ezekben a percekben, Decausey viszont 3+1 pontot dobott, 40-36. Pot a vonalról szépített, Takács pedig közelről szerzett 2 pontot, 42-38. A félidő hajrájában Decausey, Somogyi, Philmore, illetve Pot, Brown, Tiby és Perl szerzett kosarat, 49-45,.

A 3. negyed kosáresővel indult, tartottuk ugyan a lépést a hazaiakkal, de 23 perc után már 60-54 állt az eredményjelzőn. Aztán a következő percekben sajnos kialakult az eddigi legnagyobb hátrány, 65-54-nél Konakov mester kért időt. A játékrész derekán Diong 3 pontja után Tiby szépített, 68-56. Philmore után Vojvoda is betalált távolról, 73-56-nál újabb időkérés következett. Jókor jött Pel Zoli 2+1 és Brown 2 pontja, 73-61. Megzavarodtak a hazaiak, Zozó újabb 2+1 pontja után 73-64-re jöttünk fel. Sajnos aztán Somogyi labdát csent, a könnyű kosárra Barac a vonalról felelt, 75-66. Barac pontjai a negyed finisében jót tettek, sajnos Vojvoda dudaszós kosárral tudott válaszolni, 79-68.

A 4. negyedet rosszul kezdtük, Somogyi kosarai után 85-68 volt már oda. Tiby szépített, aztán Decausey és Diong válaszolt, 89-70. Az újabb Konakov-időkérést követően Pot szerzett egy hármast, 89-73. A játékrész közepén Barac egyéni akció végén szerzett egy duplát, Ford hármassal felelt, 92-75. A hajrában Barac tripája és büntetője mellett Perl labdája is beesett, 92-81. Fehérvári időkérés után Diong zsákolt, Brown pedig a vonalról talált be, 94-83, de már csak 2 perc volt hátra. Cowels és Brown hármasa beesett, de a hazaiak a vonalról operáltak, 97-89. Az utolsó fél percben eladtuk a labdát, majd szereztünk is egyet, Cowels használta ki ezt, de ez sem segített, szoros meccsen kaptunk ki, 97-91.

Arconic-Alba Fehérvár – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 97-91 (18-24, 31-21, 30-23, 18-23)
Bajnokság, 26. forduló
Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok
Játékvezetők: Praksch Péter Árpád, Tóth Cecília, Söjtöry Tamás Ferenc (dr. Páli Kálmán)

Alba: Pongó 15/9, Somogyi 11/3, DeCosey 17/3, Ford 12/3, Philmore 10. Csere: Vojvoda 15/9, Diong 15, Takács Mi. 2, Takács Ma. -, Szabó Zs. -.

Falco: Pot 7/3, Brown 17/9, Kovács B. -, Tiby 10, Keller 6. Csere: Perl 19, Barac 15/3, Cowels 13/9, Sövegjártó 3/3, Krivacevic 1.