Még egy győzelem kell az elődöntőhöz: DEAC – Falco 64-77

A negyeddöntős párharc második összecsapásán, kiegyenlített első félidő után megnyertük a harmadik negyedet, az utolsó 10 percben pedig még növelni tudtuk a győztes különbséget. Megérdemelt siker idegenben!

Az 1. negyed elején jól rajtoltunk, Kovács és Keller mellett Pot is pontot szerzett az első percekben, de a debreceniek tartották a lépést, 7-7. A következő percekben Govens pontjaival a DEAC volt előnyben, ennek Keller ponterős játéka vetett véget, 13-14. A negyed hajrájára eredményes a padról érkező Barac-Perl duó is, 19-21. A játékrész utolsó dobását Keller engedte el, ez viszont nem esett be, 21-21 állt az eredményjelzőn.

A 2. negyed első percében Zozót hagyták egyedül a hazaiak, jött is a tripla, 22-24. Aztán Drenovac középtávolijára is csapatkapitányunk felelt, 24-26. Kovács A. közelije következett, Zozó pedig a vonalról állította vissza a minimális előnyünket, 26-28. A negyed derekán mindkét csapat megtorpant, némi kosárcsend után Govens büntetőkből egyenlített. Nem sokáig volt 28-28 az állás, Sövegjártó asszisztja után Barac talált be közelről, 28-30. Nem álltunk le, Barac és Pot duplái után, 30-34-nél szegedi időkérés következett. Aztán Govens és Mócsán vonalról szerzett pontjaival 33-34-re jöttek fel. A félidő hajrájában, Taylor zsákolása után, 35-34-nél már Konakov mestrnek kellett időt kérni. Cowels egy mesteri középtávolival vette vissza a vezetést, majd az utolsó percben labdát is szerzett, Tiby pedig elsúllyesztette a triplát, 35-39.

A 3. negyed pontszegény támadásokkal indult, csak Cowels talált be az első 3 percben, Ő is csak egyszer a vonalról, 35-40. Aztán Keller távolról, Perl pedig közelről célzott pontosan, 35-45-nél újabb debreceni időkérés következett. Tóth A. triplája, majd zsákolása jelezte: nem adta fel a DEAC, más kérdés, hogy Zozót nem tudták fogni, 40-49. Döntő momentumokat éltünk át ezekben a percekben, hiszen Zozó és Tiby is 3-3 pontot hozott a konyhára, előbbi a vonalról, légiósunk pedig távolról talált be, 40-55. Mócsán-triplával araszoltak a hazaiak, majd az utolsó percben Drenovac közelről, Krivi és Mócsán pedig a vonalról alakított az eredményen, 48-57.

A 4. negyedet is jobban kezdtük, 2 perc után, Cowels közelije is beszállt, miközben a DEAC dobói továbbra is rosszul céloztak, 50-62. A játékrész derekán Govens triplája esett be, majd egy ziccert is értékesített egykori irányítónk, 59-67. Drenovac kosarával vészes közelségbe kerültek, de Perl nem hibázott, 61-69. Már csak 2 perc volt hátra, amikor Keler közelije után megint Govens törhetett egyedül a gyűrünkre, 63-71. Ákos közelije után – noha ez a meccs már eldőlt, – még egyszer időt kért a DEAC-kispad, 63-73. Govens kihagyta a távolit, Keller pedig zsákolt az ellentámadásból, 63-75. Utolsó pontjainkat Tiby szerezte, 64-77.

DEAC – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 64-77 (21-21, 14-18, 13-18, 16-20)
Negyeddöntő, 2. mérkőzés
Debrecen, Oláh Gábor utcai sportcsarnok
Játékvezetők: Benczur Tamás, Fodor Attila, Szilágyi Bálint (Balogh László György)

DEAC: Govens 18/3, Mócsán 7/3, Neuwirth -, Drenovac 16, Tóth 12/3. Cserék: Garamvölgyi -, Kovács 2, Scott 4, Taylor 5, Polyák -.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely: Pot 4, Kovács 7/3, Cowels 5, Tiby 12/6, Keller 20/9. Cserék: Barac 6, Perl 20/3, Sövegjártó -, Krivacevic 3.

Szép volt, fiúk!