Megnyertük az elsőt: Falco – ZTE 90-80

Az elődöntős párharc első ütközetét jól kezdtük, 30 pontot dobtunk az első 10 percben. Aztán a második játékrészt szűken, de megnyerték az egerszegiek, majd a harmadikat mi hoztuk szorosan. A hajrában szoros csata alakult ki, de a győzelem ezúttal sem maradt el, végig vezetve nyertünk és 1-0-ra vezetünk a párharcban.

Az 1. negyedet Smith közelije nyitotta, erre gyorsan Pot válaszolt, 2-2. Ezt követően Stefan egy büntető után egy triplát is elsüllyesztett, 6-2. Folytattuk a jó játékot, ezúttal Keller használta ki a védelmi hibát, 8-3. A dobópárbajt O’reilly folytatta, közelről volt eredményes, majd Pot újabb triplája után már 11-5 állt az eredményjelzőn. Smith középtávolról szépített, majd Pot harmadik tripláját is feljegyezhettük, 14-7. A játékrész derekán Tiby kapott kiváló asszisztot Kellertől, majd Zozó is csatlakozott a csapathoz. Pot a negyedik hármasát is belőtte, 19-7-nél már 15 pontos volt. Nem álltunk le, Tiby is betalált újra, ezután szakította meg a játékot Krasovec mester, 21-7. Kicsit összeszedték magukat a kékek, Rakicevic és O’reilly szerzett kosarakat, persze közben mi sem álltunk le, Cowels is betalált többször, 30-13.

A 2. negyedben Cowels ziccere volt az első kosár, majd Zozó is megkezdte a pontgyártást, 34-15. Rakicevic percei jöttek, kicsit puhán védekeztünk, 34-18. Aztán tovább növeltük eddig is tekintélyes előnyünket, Sövegjártó és Barac is szerzett egy-egy könnyű kosarat, 38-18. A negyed közepén Smith pontjaival jöttek közelebb az egerszegiek, de Pot továbbra is megbízhatóan dobott, ezúttal a vonalról növelte a pontjainkat, 40-21. Barac pontatlan dobása után O’reilly beszórta a vendégek első hármasát, 40-25. Ezekben a percekben nagyon vontatottan zajlott a meccs, rengeteg kisebb-nagyobb szabálytalanság tarkította, akadályozta a folyamatos játékot. Ezt Rakicevic és O’reilly ki is használta, 42-33-nál Konakov mesternek kellett időt kérni. Jókor, mert a félidő hajrájában Zozó szerzett még megnyugtató pontokat, 48-35.

A 3. negyedben jobban kezdtek a vendégek, Tiby hármasa után előbb Trice, majd O’reilly is triplát dobott, 51-43. Zozó egyenesítette ki a sorokat, majd Cowels is triplát tudott dobni, 56-45. Ezután Keller I. is megszerezte első pontjait, majd egymást követő 4-5 támadó-lepattanót is begyűjtött a ZTE, de pontot szerencsére nem tudtak egyikből sem szerezni, 56-47. A játékrész derekán Keller Ákos hatalmas sapkát osztott ki, majd a következő vendég támadásból Trice ziccere ért célba, 57-49. Ezután Pot gyarapította tovább pontjait, majd Zozó újabb közelije is célba ért, 61-51. Aztán Zsíros hármasának örültek a vendégek, mi pedig Zozó válaszának, ez is 3 pontot ért, 64-54. Zozó 2 gyors támadásból újabb 4 pontot szerzett, Trice felelt közelről, 66-57. Zozó megállíthatatlan volt ezekben a momentumokban, utolérte a 21 pontos Pot eddigi eredményét, 71-57. Pot mesteri egyéni akciója után újra Krasovec mester kért időt, 75-57. Az utolsó perc ZTE-triplát hozott, O’reilly talált be, 75-60.

A 4. negyedet is O’reilly hármasa indította, 75-63. Ezt Tiby hármasa és Ostojic közelije követte, 78-65. Ezután Tiby és Ostojic kosárváltása következett, 80-67. Nem adta fel a ZTE, Rakicevic triplája és Smith zsákolása után, 5 perccel a vége előtt 80-74-re zárkóztak a vendégek. A vendégek továbbra is több kinti dobással kísérleteztek, a mieink pedig hosszú idejű támadásokat vezettek. Trice büntetői után Keller Ákos labdája jókor esett be, 83-75. Ezután Pot-tripla és Smith-dupla következett, 86-77. A végső dudaszó előtt 3 perccel megint Keller pontjainak örülhettünk, majd 1 perccel később Ostojic a vonalról és közelről is szépített, 88-80-nál Konakov mester hívta magához a srácokat. Az utolsó percben Cowels tette fel az i-re a pontot, behúztuk az elsőt, 90-80.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Zalakerámia ZTE KK 90-80 (30-13, 18-22, 27-25, 15-20)
Elődöntő, 1. mérkőzés
Szombathely, Aréna Savaria
Játékvezetők: Földházi Tamás Péter, Praksch Péter Árpád, Nagy Viktor (Dernei Gábor)

Falco: Pot 28/15, Kovács B. -, Cowels 11/3, Tiby 14/6, Keller Á. 6. Csere: Perl 22/3, Barac 7/3, Sövegjártó 2, Krivacevic -.

ZTE: Trice 14/3, O’Reilly 23/15, Keller I. 2, Smith 14, Csuti 1. Csere: Rakicsevics 13/3, Osztojics 10, Zsiros 3/3, Németh Á. -, Polster -.

Szép volt, fiúk, folytatás szombaton, Zalaegerszegen!