MESTERMÉRLEG

Sikeres mérkőzés volt

Forray Gábor: Az első félidőben az utolsó másfél percért vagyok bosszús, mert ott úgy állt a meccs, hogy mi is vezethettünk volna a szünetben. A Falco magasabb sebességben és fizikálisabban játszik, mint mi, ezért csak akkor tudunk eredményesek lenni, ha 100%-osan koncentrálunk, nem hibázunk. Ugye ez nagyon nehéz. Voltak eladott labdáink, amikből azonnal kontrát kaptunk, és ahelyett, hogy mi vezettünk volna, megléptek tőlünk. Sok energiát emésztett fel, hogy ezeket ledolgozzuk. Szurkolóinknak köszönöm a biztatást, ma is kitettek magukért. Folytatjuk a munkát, most jönnek azok a meccsek, ahol lesz igazán keresnivalónk. A Falconak sok sikert a nemzetközi szerepléshez, gratulálok a győzelmükhöz.

Milos Konakov: Tudtuk, hogy erős KTE-hez jövünk. Az első negyed a terveink szerint alakult, majd a folytatásban idegessé váltunk, és csak az utolsó egy percben tudtunk előnyt kiépíteni. A második félidőben már azt láttam, amit szerettem volna, sokat járt a labda, és jól védekeztünk. A hosszú szünet után nehéz újra megtalálni a ritmust, de boldog vagyok, mert nekünk ez most sikerült, és a fiatalok is hozzá tudtak tenni az eredményességünkhöz. Sok sikert a Kecskemétnek a folytatásra.

Hajrá Falco!