MESTERMÉRLEG

Remek meccs volt!

Kostas Flevarikis: Ha őszinte szeretnék lenni, akkor azt mondanám, hogy a 25. percben változott meg a mérkőzés. Addig egy nagyon szoros találkozó volt. Ekkor szállt ki a meccsből Andre Jones, amit nem tudtunk elviselni. Shine nélkül majd Andre elvesztése után nem nagyon maradt mélységünk alacsony poszton, ezért tudtak agresszívabban támadni minket a szombathelyiek. A sárga-feketéknek jól felépített csapata van, akik komoly célokért, sikeres BL és bajnoki szereplésért rakták össze a keretet. Nálunk ez nem ugyanaz, nem úgy vagyunk felépítve, hogy egy Falco ellen el tudjuk viselni két légiósunk hiányát. Ha Szombathelyen nyerni akarsz, akkor ahhoz teljes keret, és kiváló játék kell. Utóbbihoz nagyon közel voltunk, büszke vagyok a csapatomra. A szurkolóink pedig egyszerűen fenomenálisak voltak. Egyet megígérhetek, amíg én vagyok ennek a csapatnak az edzője, minden tőlem telhetőt megteszek ezért a csapatért. A szurkolókért és a srácokért, akik nagyon keményen dolgoznak. A szünet előtti időszakban közel azonos képessegű csapatokkal mérkőzünk meg, fontos időszak áll előttünk!

Milos Konakov: Gratulálok mindkettő csapatnak, úgy érzem, hogy ezt az összecsapást mindenki élvezhette. A csarnokban remek hangulat volt le a kalappal mindkét tábor előtt. A TV-ben pedig remek megmozdulásokat, szép kosárlabdát láthattak a nézők. Kicsit sokallom az eladott labdáinkat, voltak rossz döntéseink. Itt arra gondolok, hogy rosszul olvastuk a védekezést, vagy nem megfelelő ritmusban próbáltunk játszani. Ez előfordul, de erre figyelnünk kell. A bajnokság ezen szakasza sosem egyszerű, mert egyszerre kell keményen edzeni, és terhelni a fiúkat, hiszen egy hosszú szezon előtt állunk még, de közben a meccseket is nyerni kell. Ez ma sikerült és le a kalappal a fiúk előtt, mert nagy intenzitással játszottak. Szombaton folytatjuk.

A teljes interjú ITT TALÁLHATÓ

Hajrá Falco!