MESTERMÉRLEG

Ez nem a mi meccsünk volt, de küzdöttünk becsülettel.

Andjelko Mandic: Gratulálok a játékosaimnak, mert közel 40 percen keresztül a maximumot hozták. Biztos, hogy voltak hibáink, de emberekről beszélünk, a hiba benne van ebben a sportban. Nagyon örülök, hogy ilyen jó, pozitív energiával játszottunk ma, nagy győzelmet arattunk. Az utóbbi két meccsen talán a bajnokság két legjobb csapatát vertük meg, ebből lehet építkezni. Meg kell tartanunk ezt a jó energiát és ezt a védekezést, mert a Falcot hazai pályán 75 ponton tartani, nagy dolog. Lehet rossz napjuk volt, de ez akkor sem von le a mi játékunkból. Pénteken a Zvezda nyert, ma szintén a fehér-fekete csapat, szóval jó kis péntek-szombat volt ez nekem. Most dolgoznunk kell tovább, hosszú még a szezon, de ha így haladunk, akkor megoldhatjuk ezt az évet.

Milos Konakov: Gratulálok a DEAC csapatának jól játszottak, sajnos ez nem a mi napunk volt. Harcoltunk, küzdöttünk becsülettel, 51 lepattanót szedtünk, viszont nagyon sok labdát adtunk el. Többször is visszadolgoztuk magunkat a meccsbe, de akkor jött 2-3 buta eladott labda, amit büntettek a debreceniek. A másik statisztikai mutató a triplizásáunk volt. 10% körül értékesítettük ezeket, talán ebben az idényben ez másodszor fordult elő. Ez benne van a pakliban, a játékosaim nem robotok, hanem emberek. Itt voltak, küzdöttek, harcoltak, pedig vannak kisebb-nagyobb sérüléseik, de itt le a kalappal elöttük, mert mindent megtettek a győzelemért. Ez ma nem sikerült. A szurkolóinknak szeretném megköszönni, hogy megint bíztattak minket. Szerdán, a Paks ellen folytatódik a bajnokság. A DEAC-nak további sok sikert kívánok.

Hajrá Falco!