Mestermérleg

Milos értékelte az első felkészülési mérkőzést

Elégedett vagyok a tegnapi mérkőzéssel. Csütörtök volt az első nap, amikor 5 az 5 ellen edzettünk, ehhez képest egy összeszedett 40 percet láttam. A támadóoldalon mutatott játék, hozzáállás nagyon tetszett, jól járattuk a labdát, 30 gólpasszt adtunk. Védekezésben nagyon akartak a srácok, hibáink azért voltak, de ez teljesen rendben van. Lesz még dolgunk, hogy a taktikai elemeket rendezzük, és finomítsuk, de erre lesz időnk, hiszen a felkészülési mérkőzések elején vagyunk. Most van egy teljes hetünk edzeni, majd a második meccsen (09.07. Oberwart) újra megnézzük, hol tartunk.

Az Oberwart elleni mérkőzés (2023.09.07. 18:00 óra) nyílt kapus lesz, ezért Milos üzent a szurkolóknak is. Remélem, minél több szurkolónk el tud kísérni minket, hiszen az Oberwart elleni meccs, nyílt kapus lesz. Gyertek minél többen, hogy újra találkozzunk, és lássátok az új csapatot.