Nézd meg Milos értékelését – Mestermérleg (sajtótájékoztató)

Milos Konakov: Először is, tudom, hogy Körmend nincs könnyű helyzetben, nagyon sok sérülés nehezíti a szezonjukat, nincs könnyű dolguk, ma is egy felforgatott kerettel tudtak pályára lépni. Ami nemcsak nekünk, de nekik is a helyezés miatt fontos volt. Szeretnék gratulálni a játékosaimnak, mert a szünet óta ez volt az első olyan meccsünk, amin a 0.-tól a 40. percig maximálisan koncentráltunk. Bárki aki a padról jött, hozzá tudott tenni, először védekezésben majd támadásban tudtak lendületet adni. Szeretnék gratulálni szurkolóinknak is, akik egész szezpnban remek hangulatot teremtenek az Arénában és ma ezt még magasabb szinten űzték. A mai meccsak alakulása miatt nyertünk plusz egy hetet a kupa előtt, hiszen a jövő heti Alba meccsnek a helyezések szempontjából nincs tétje. Kicsit pihenünk, majd kezdődik a munka!

Kocsis Tamás: Nagyon sajnálom a mai vereségünket, tudom hogy nagyon fáj ez a szurkolóoinknak, de higgyék el nekünk, nekem is ugyanannyira. Az első félidőben már 20 pontos hátrányunk volt, de ebben a szakaszban volt 10 kihagyott büntetőnk és 5-6 kimaradt üres ziccerünk, tehát megvolt az esélyünk a szorosabb félidőre. Ott szerintem a fiúk már az eredményeket ismerve az utolsó fordulóra figyeltek, és fejben ott voltak. Ezt kihasználta a Falco. Mindent megteszünk azért, hogy ott lehessünk a playoffban.

A TELJES SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ: