Nézd meg Milos értékelését – Mestermérleg (sajtótájékoztató)

Milos Konakov: Gratulálok a játékosaimnak, mert az elsőtől, az utolsó percig koncentráltunk és jó kosárlabdát játszottunk. Kiemeltem, hogy mennyire fontos lesz a párharcban, hogy fejben koncentráltak legyünk, és ez ma sikerült is. Jól reagáltunk a ZTE védekezésére, járt a labda, 25+ gólpasszt osztottunk ki, ráadásul 45+ lepattanót szedtünk. Elégedett vagyok a látottakkal. Annyi történt, hogy az első meccset megnyertük, ebben a szurkolók is sokat segítettek, mert remek hangulat volt az Arénában, de ne felejtsük el, hogy 1-0 párharc, holnaptól, már a keddi meccsre készülünk.

Matthias Zollner: Szeretnék köszönetet mondani a szurkolóinknak, akik végig, sőt a lefújás után is bíztattak minket. Ez nagyon jól és sokat is jelent nekünk és nekem is személyesen. Jó ezt látni, hogy a jó és rossz pillanatokban is együtt van a csapat és a szurkolótábor. És a mai mérkőzés nem a legszebb pillanataink voltak. Egy nagyon jó, fizikális meccs volt a mai, amiből rengeteget kell fejlődni. Úgy érzem, ha minden meccs ilyen fizikális lenne, akkor a magyar bajnokság jó bajnokság lesz. Idén viszont ez volt az egyetlen, ami ilyen fizikális volt. Ez lesz a feladatunk a keddi meccsen is, hogy felnőjünk és alkalmazkodni tudjunk ehhez a fizikalitáshoz.

A TELJES SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ: