Szurkolj nekünk a BL meccseken is!

Hivatalos a BL menetrendünk.

A tegnapi nap folyamán megtörtént az időpontegyeztetés, így eldőlt BL mérkőzéseink időpontjai. Október 18-án (szerda) 18:00 órakor hazai pályán kezdjük meg 5. Bajnokok Ligája szezonunkat. Az ellenfél nem más, mint a spanyol kupa címvédője, a tavalyi BL 4-es döntő házigazdája Unicaja Malaga. Október 24-én Görögországba utazunk, ahol a Spanoulis vezette Peristeri vendégei leszünk, és helyi idő szerint 18:30-kor mérkőzünk meg velük. A csoport harmadik csapatával, a francia LeMans-al, idegenben, november 7-én mérkőzünk meg. A pontos kezdési időpont 20:30.

A csoport „visszavágókat” november 21-én hazai pályán kezdjük meg, ahol a görög Peristeri csapatát 18:00 órától fogadjuk. Malagában december 6-án lépünk pályára. A Kendrick Perryék elleni mérkőzés 20:30-kor fog kezdődni. Az utolsó fordulóban, 2023.12.19-én a franciákat fogadjuk az Aréna Savariában. A lebonyolítás miatt – a csoport utolsó összecsapásait egy időpontban kell lejátszani – a labdát 18:00 órakor fogják feldobni.

Hajrá Falco, együtt az 5. BL szezonban is.