Szurkolói információk a Férfi Magyar Kupára

2024-04-05

G

Fontos információkat osztott meg az MKOSZ

– A csarnok környezetében korlátozott számú lesz a parkolási lehetőség, ezért arra kérjük Önöket, hogy aki teheti, érkezzen tömegközlekedéssel. Amennyiben mégis kocsival érkeznek a helyszínre, várhatóan az Asztalos Sándor utcán lesz a legnagyobb esély parkolóhelyet találni.

– A délelőtt és kora délután megrendezésre kerülő Férfi Dr. Hepp Ferenc Emlékkupára érkezők az Ifjúság útja felől tudják megközelíteni a csarnokot. A Zsíros Tibor Férfi Magyar Kupa esetében ugyanez érvényes a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely, az NKA Universitas Pécs és az SZTE-Szedeák szurkolóira, míg az NHSZ-Szolnoki Olajbányász drukkerei a Dózsa György út felől léphetnek majd be a csarnokba, ahogy az az alábbi térképen is látható.

– Kérjük, hogy aki elhagyja a csarnokot, kilépésnél kérjen karszalagot a kijáratoknál, mert csak ennek birtokában térhet vissza az adott napon.

– Kérjük, hogy az 1×2 méternél nagyobb zászlókat előre küldjék meg csapatuknak, akik ellenőrzésre továbbítják a részünkre.

– A bódult, alkoholos állapotban érkező szurkolók belépése megtagadásra kerül. 

– Kérjük, hogy a lépcsőket a tűzvédelmi szabályok és egyéb előírások miatt tartsák szabadon.

– A csarnokban kamerarendszer üzemel, a szabálysértések rögzítésre, az elkövetők azonosításra kerülnek.

– A büfé készpénzmentesen működik, ennek megfelelően elektronikus fizetőeszközzel készüljenek a tornára.

KEMÉNY, ROHANÓS PÁRHARCUNK LESZ – ILYEN MECCSET VÁROK SZOMBATON IS

HOLNAP KEZDŐDIK A NEGYEDDÖNTŐ – 3 ÉRDEKESSÉGET HOZTUNK EL A HONVÉDRŐL!

APTIV SULIPROGRAM – A Szombathelyi Reguly Antal Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola csapata látogatott el egy edzésünkre.

ELKÉSZÜLT A HONVÉD ELLENI NEGYEDDÖNTŐS PÁRHARCUNK SORSOLÁSA!

HETI MENET 04.13-19.

Jó látni, hogy itt tart a klub! – Kálmán László a Sólyom Hangja vendége volt

HÉTFŐN 08:00 ÓRAKOR INDUL AZ ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉS!

10+1 TÉVHIT AZ AUTIZMUSSAL KAPCSOLATBAN – FOLYTATÓDIK A KÉK HÓNAP AKCIÓNK!

Végletekig kiélezett meccsen: Falco – Szolnoki Olaj 74-77

JÓ MECCSET AKARUNK JÁTSZANI A SZOLNOK ELLEN!

ÉRDEKESSÉGEK A HOLNAPI 04.11., SZOLNOK ELLENI ALAPSZAKASZ MÉRKŐZÉSÜNK ELŐTT!

SZAVAZZ CSAPATUNK 9-ESÉRE! PERL ZOLTÁN LEHET A HÉT JÁTÉKOSA!

VOLTAK HIBÁINK, DE EGY NAGYON JÓ CSAPAT ELLEN JÁTSZHATTUNK! – NÉZD MEG A BILBAO ELLENI VISSZAVÁGÓNK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJÁT!

TEGNAPI MÉRKŐZÉSÜNK 90 MÁSODPERCBEN!

Óriásit küzdöttünk, le a kalappal a csapat előtt: Surne Bilbao Basket – Falco 95-88

TYLER PETERSON-T KÉRDEZTÜK A BILBAO ELLENI VISSZAVÁGÓ ELŐTT

A HELYSZÍNEN (BILBAO ARÉNA) NÉZNÉD A BILBAO ELLENI FIBA EUROPE CUP ELŐDÖNTÖNKET? – JEGYVÁSÁRLÁSI INFORMÁCIÓK!

ELINDULT A SZOLNOK ELLENI ALAPSZAKASZ MÉRKŐZÉSÜNK ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉSE!

NÉZD ÉLŐBEN A BILBAO ELLENI VISSZAVÁGÓNKAT!

ÉRDEKESSÉGEK A HOLNAPI ÖSSZECSAPÁSUNK ELŐTT!