Tag

Falco
19
ápr
2023

Jöhet az elődöntő: Falco – DEAC 90-70

A negyeddöntős párharc harmadik mérkőzését jól kezdtük, Keller extrájával már az első 10 percben tekintélyes előnyt dolgoztunk ki. Szoros második játékrész után, a harmadik negyedben Polyák vezérletével felzárkóztak a vendégek, aztán a hajrában még rátettünk egy lapáttal, győzelmünk ilyen arányban is megérdemelt.
Read More
15
ápr
2023

Még egy győzelem kell az elődöntőhöz: DEAC – Falco 64-77

A negyeddöntős párharc második összecsapásán, kiegyenlített első félidő után megnyertük a harmadik negyedet, az utolsó 10 percben pedig még növelni tudtuk a győztes különbséget. Megérdemelt siker idegenben!
Read More
12
ápr
2023

Magabiztos győzelemmel szereztünk vezetést a párharcban: Falco – DEAC 87-67

A negyeddöntős párharc első mérkőzésének elején nehezen lendültünk ritmusba, a vendégek pedig kinti dobásokkal érvényesültek. Persze így is megnyertük az első, majd az azt követő három játékrészt is. A hajrában csak a különbség volt kérdéses, Stefan Pot 20 ponttal volt a legeredményesebb játékosunk ezzel 1-0-ra vezetünk.
Read More
09
ápr
2023

Parádés kiütéssel hoztuk el a kupát: Sopron – Falco 48-92

Jó kezdés után, már a félidő hajrájában 20 pontos fölényt alakítottunk ki, aztán a harmadik és negyedik negyedben még egy-egy lapáttal rátettünk. Ilyen arányban is teljesen megérdemelten hoztuk el másodszor is a Magyar Kupát.
Read More
09
ápr
2023

Győztünk és kupadöntőt játszhatunk: Falco – Kecskemét 82-68

A Zsíros Tibor Férfi Kosárlabda Magyar Kupa elődöntőjét jól kezdtük, de a második negyedben visszajött a meccsbe a KTE. A harmadik negyedet szorosan nyertük meg, az utolsó 10 percben pedig megszórtuk őket és megérdemelten jutottunk a kupadöntőbe.
Read More
05
ápr
2023

Irány Budapest: Falco – Alba 79-75

A Magyar Kupa negyeddöntőjét jobban kezdte a fehérvári csapat, aztán a harmadik és a negyedik játékrészt, ha szorosan is, de megnyertük és megérdemelten bejutottunk az elődöntőbe.
Read More
01
ápr
2023

Jobban akarták a hazaiak a győzelmet: Alba Fehérvár – Falco 97-91

Az alapszakasz utolsó fordulójának tét nélküli meccsén nagyon hullámzó teljesítményt nyújtottunk és nem érdemeltünk győzelmet.
Read More
25
márc
2023

Jó kezdés után gyenge folytatás: Falco – Körmend 80-87

A vasi örökrangadó első félidejében nem sok esélyt adtunk a vendégeknek, aztán a 3. negyedben helyzetbe hoztuk az ősi riválist és sajnos a meccs hajrája is nekik sikerült jobban.
Read More
1 4 5 6 7 8 10