A Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata között első ellenfelünk, a cseh csapat kiválóan kezdte az összecsapást. Szinte minden távoli dobásuk célba ért, tucatnyi triplájukkal 9 pontos előnnyel vonultak az öltözőbe. A harmadik negyedben felzárkóztunk 4 pontra, de sajnos a...
A hétközi BL-siker után a hazai bajnokságban folytattuk menetelésünket. Szoros első félidő után megráztuk magunkat és Kovács Benedek távoli, valamint Perl Zoli közeli dobásaival és Popovics jó lepattanózásaival eldöntöttük a meccset. Az 1.negyedben a szegedi Laluska...
A Bajnokok Ligája play-in harmadik meccsét jól kezdtük, majd a 2.negyedben a vendégek voltak pontosabbak. Szünet után jól jöttünk ki, de az izraeliek mindig visszajöttek. A szinte hihetetlen hajrában aztán elfogytak a szavak, Pongó félpályás dudaszós triplájával, Perl...
A Magyar Kupa negyeddöntőjét jól kezdtük, már 18-10-re vezettünk az első negyed közepén, majd 14 pontot szórtak sorozatban a szolnokiak. Miután rendeztük sorainkat, minimális különbséggel de az első és a második negyedet is hoztuk. A második félidőben aztán rátettünk...
A Bajnokok Ligája play-in csehországi visszavágóján jobban kezdtek a pályaválasztó izraeliek, majd három szoros játékrész után, nekik sikerült a hajrá is jobban, így a legjobb 16 közé jutásról január 21-én, Szombathelyen születhet döntés. Az opavai meccsen a mieinknél...