MESTERMÉRLEG

Fontos győzelmet arattunk!

Andjelko Mandics: Először is gratulálok a Falconak. Esélyünk sem volt. Sok jót nem tudok elmondani, erről a mérkőzésről. Sok hibát elkövettünk. 10-15 percig tudtunk a Falco szintjén játszani, ez nem fér bele. Az első félidőt rosszul zártuk, könnyű kosarakat kaptunk, majd a második 20 percet is lazán kezdtük, ez nem fér bele. 20 ponttal elmentek, majd rutinosan tartották. Tudom, hogy nehéz a Falco ellen megnyerni a lepattanó harcot, de 20-al többet szedtek, ez rengeteg. Ebből 12 támadólepattnó volt, amiből nagyjából 20 pontot szereztek. 40 pontot kaptunk a festékből és 26 pontot kaptunk büntetőből. Ez csak is a mi hibánk volt, mert nem jól használtuk a faultjainkat. Ezeken kell javítanunk. Remélem Brown sérülése nem súlyos, nem tudom mi történt, remélem hamar visszatérhet.

Milos Konakov: Először is gratulálok a csapatomnak, követték a taktikát, az elejétől fogva jól játszottunk. Az első félidőben sok könnyű kosarat szereztünk, majd a harmadik negyedben még agresszívabb védelemmel játszottunk, ennek köszönhető a győzelem. Bocsánat ha nem találom a szavakat, de felzaklatott Zach sérülése. Meccsben, ritmusban akartam tartani, mert a mérkőzés elején fault gondokba került, ezért nem tudott ritmusba jönni. Sajnálom a sérülést, de ami történt, megtörtént. A szezonban többször bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk nagy erővel és szívvel játszani és mindig a 110 százalékra törekszünk. 1-0 az állás és ahogy Stefan is mondta, Debrecenbe nagy energiával kell mennünk és úgy jó meccset tudunk játszani, mindent megfogunk tenni hogy győzzünk Debrecenben. A szurkolóinkkal minden lehetséges, Ők az igazi 6. emberünk

Hajrá Falco!