Olvasd el Milos értékelését – Mestermérleg

Milos Konakov: Nagyon elégedett vagyok a győzelemmel, de tudtuk, hogy ez egy meccs az alapszakaszból. Jó volt látni, hogy az 1. perctől az utolsóig a tudásunk maximumát tudtuk nyújtani, és tartottuk a tempót. Tudtuk, hogy az Alba jól játszik rendezetlen védelem ellen, ezért két dologra hegyeztük ki a taktikát. A lepattanókra és a gyors indítások levédésére. Statisztika mutatja, hogy mindkettőben sikerült „legyőzni” az Albát, ez kulcs volt. 30 gólpasszt osztottunk ki, ez igazi csapatmunka volt. Köszönet a szurkolóinknak, akik rengeteg energiát adtak, és ismét hozták a remek hangulatot. Ma örülünk a győzelemnek, holnap már a Szolnok elleni bajnokira készülünk.

Alejandro Zubillaga: Először is gratulálok a Falconak, megérdemelten nyertek. Gratulálok a szurkolótáboruknak is, mert remek hangulatban játszhattunk. A saját szurkolóinknak pedig nagy köszönet, hogy hétköznap is ennyien elkísértek minket. A mérkőzés igazából a 2. negyedben dőlt el, ahol nagyon sokat eladaott labdánk volt, és elől-hátul rossz döntéseket hoztunk. Utána pedig mintha nem találtuk volna magunkat, sajnos nem játszottunk jól. Nincs kifogás, nem taktikában hibáztunk, nem a saját arcunkat mutattuk ma a pályán. Elszenvedtünk egy vereséget, amiből tanulnunk kell, ez egy meccs az alapszakaszból, és ne feledjük, hogy a legfontosabb hogyan fejezzük be a bajnokságot. Dolgozunk, fejlődünk, és remélem még jövünk Szombathelyre.

A TELJES SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ: