Olvasd el Milos értékelését – Mestermérleg

Milos Konakov: Köszönöm a gratulációt, nagyon büszke vagyok a csapatomra, és én is gratulálni szeretnék a csapatomnak, hiszen az elsőtől az utolsó pillanatig érvényesíteni tudtuk a taktikánkat, a 3. negyedben jó munkát végeztünk a védekezésben. Ez kérdés nélkül csapatjáték volt, és ezért szeretnék gratulálni a csapatomnak, de ahogy az utóbbi meccseken mindig elmondtam, úgy ez is csak egy mérkőzés volt, még csak félúton vagyunk. Tartanunk kell ezt a fókuszt, és ugyan így kell játszanunk. Mindig megtiszteltetés Körmenden játszani. Köszönjük a szurkolóinknak is, a következő meccsünk 2 nap múlva lesz.

Kocsis Tamás: Először is gratulálok a Falconak, nagyon jól játszottak, megérdemelten nyertek nyilvánvaló, hogy a mi részünkről ez gyalázatos volt, tehát hogy teljesen mindegy, hogy hányan vagyunk kik vagyunk, az utcáról szedünk-e össze tíz embert, így nem lehet kosárlabdázni. Ez az én felelősségem, én raktam össze ezt a csapatot, én készítettem fel őket, úgyhogy tényleg szeretném, ha a játékosokat nem bántaná senki, ez az én felelősségem, úgyhogy nagyon sajnálom, hogy ez történt. Nagyon rövid időnk van a következő mérkőzésünkig, fel kell készülni, tehát ki kéne jönni ebből a nagy pofonból, hiszen nagyon fontos meccs lesz számunkra.

A TELJES SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ: