Horváth Zoltánra, ’Cecére’ emlékeztünk

13 éve ezen napon vesztettük el kiválóságunkat.

Cece, 2009.12.28-án Sopronból tartott Szombathelyre, hogy részt vegyen csapatunk edzésén, ám nem érkezett meg…

Cece halálának évfordulóján a Horváth Zolán Kosárlabda Utánpótlásért Alapítvánnyal karöltve idén is megemlékeztünk a kiváló centerről. Az Aréna Savaria aulájában gyertyagyújtással, és egy kisebb megemlékezéssel hajtottunk főt előtte. Az idei évben Tóth Kálmán, a Horváth Zoltán Kosárlabda Utánpótlásért Alapítvány titkárának szavai nyitották a szomorú eseményt. Beszédében elmondta, hogyan élte át, mikor meg tudta Cece halálát, visszaemlékezett, egész Szombathely hangulata megváltozott, mert az egész város befogadta Cecét. A beszéd után egy kisebb videó mutatta be Horváth Zoltán karrierjét, illetve kortársainak, csapattársainak nyilatkozatát hallhatták az összegyűltek. A megemlékezést a családtagok, ismerősök gyertyagyújtása zárta.

A teljes galéria IDE KATTINTVA érhető el.

Hajrá Falco!